A halak bűvöletében

A nagy sikerre való tekintettel a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE), az önkormányzat és a helyi Tourinform iroda ismét meghirdeti a rendezvényt idén július 29-ére a Szalki-szigetre. A DSHE irodájában (Gagarin tér 13. földszint 1.) várják a jelentkezőket személyesen, akik részt vennének a horgászversenyen.

A Sziget Kupa 2017 elnevezésű horgászversenyt a Felső-öböl szabadstrandi oldalán tartják meg, erre július 14-ig nevezhet az első ötven versenyző jelképes nevezési díjért. A verseny július 29-én, szombaton reggel 6 órakor kezdődik, és délig tart. A mérlegelés után 13 órakor hirdetik ki az eredményeket.

A II. Halászlé- és Halfőző Versenynek a kemping ad otthont ugyanezen a napon délelőtt 9 órától. Erre is mindössze ötven csapat nevezését fogadják el július 17-ig. A nevezési díj ebben az esetben ötezer forint, ám ezért cserébe főzőhelyet, asztalt és sörpadokat, ivóvizet, egy feliratos kötényt és három darab két kilogrammos tisztított pontyot biztosítanak a szervezők. Főzni kizárólag saját PB-gázégővel, palackkal és saját bogrács használatával lehet, és fontos kikötés, hogy fatüzelésre nincs lehetőség. Az ételeket szakavatott zsűri értékeli. Azok sem maradnak éhen, akik nem állnak délelőtt a bogrács mellett, a látogatók kóstolójegyet vásárolhatnak.

Balla Tibor