Zenés ébresztő, sport- és gyermekprogramok

A hagyományoknak megfelelően idén is egész napos rendezvénysorozattal ünnepli a város augusztus 20-át.



Mint azt Móroz Erika, a dunaújvárosi Tourinform iroda vezetője elmondta, a nemzeti ünnepen már reggel elindulnak a városi programok. A hagyományoknak megfelelően az előző napi Fúvószenekarok és Mazsorettek a XX. Nemzetközi Találkozója jónéhány résztvevője marad a városban az ünnepre, ők adnak zenés ébresztő műsort a város több pontján is reggel nyolc órától. Igyekeznek a város minél több pontjára eljutni, és ébreszteni a városlakókat emlékeztetve őket, hogy ideje indulni a Szalki-szigetre, részt venni az ünnepi programokon.

Kilenc órától két órán át keresztül a fúvósok és a mazsorettek szórakoztatnak a szabadtéri színpadon a szigeten, de ekkor indulnak a sportrendezvények is ugyanott. A Szent István Kupa összefoglaló név standfocit, strandröpladát, strandkézilabdát takar, de a gyerekek számára sorversenyeket is terveznek. A gyerekeket kilenc órától ingyenesen játszóház várja majd különféle kézműves tevékenységgel.

Az ünnepi hivatalos program 11 órakor kezdődik Cserna Gábor polgármesteri köszöntőjével. A kenyérszeletelésre meghívták a római katolikus, a görög katolikus, az evangélikus, a református és a baptista egyház képviselőit egyaránt. Az ünnepi kenyér megszegése után a polgármester a mazsorett lányok segítségével a kenyeret szétosztja a jelenlévők között. A szabadtéri színpadon délután zenei és néptánc programok várják a város lakókat hazai, külföldi és helyi fellépőkkel, melyből kiemelhető Király Linda és Király Viktor közös koncertje. Este kilenckor tűzijáték várja az ünneplőket, majd koncerttel zárul a nap.

A rendezvény ideje alatt az autóbuszok menetrend szerint járnak a Szalki-szigetre, de több helyen alakítanak ki parkolókat is.

Forrás: duol.hu (Szerző: Balla Tibor)